Sokan kerestek meg minket üzenetben, telefonon, vagy éppen a facebookon, hogy most mégis mit kellene tenniük, hogyan fog lezajlani ez az egész e-bike pályázat és miben tudunk mi segíteni. Voltak specifikus érdeklődések is, amelyek a nyugdíjasokkal, áruhitellel kapcsolatosak. Ezekre kértünk állásfoglalást az IFKA-tól és amint megjön a válasz, azonnal közzétesszük.
Most megpróbáljuk röviden, de érthetően megválaszolni a kérdéseket.
Milyen elektromos kerékpárok lesznek megvásárolhatóak e-bike támogatással?
A következő lépést most a kereskedőknek kell megtennie. Önnek kevésbé fontos dátum a november 16.-a, amikor is az elektromos kerékpárokat forgalmazó cégek megkezdhetik a pedelec pályázatra való regisztrációt. Ha nem olyan fontos, akkor miért is írom le, ugye. Azért, mert a regisztrációval egyidőben azt is meg kell adniuk, hogy pontosan milyen típusú elektromos kerékpárok lesznek elérhetőek náluk, miből tud majd a kedves ügyfél választani. Így a regisztrációk feldolgozásával, Ön sokkal közelebb jut egy új e-bike kerékpárhoz, hiszen már látni fogja, hogy a környéken, vagy akár messzebb is (hiszen az ország bármely részéről vásárolhat majd) mely kereskedők, mely típusokkal regisztráltak a rendszerbe.
Ennél a lépésnél a mi cégünk is regisztrálni fog és itt a weboldalon is megtalálhatóak lesznek majd azok az e-bike-ok, amelyeket tőlünk, vagy rajtunk keresztül partnereinktől tud megvásárolni. Minden fontos információt feltüntetünk majd, de ugyanúgy, mint eddig, telefonon, emailben és akár a facebookon is elérhetőek leszünk és segítünk a választásban. Amennyiben elsőként szeretne értesülni a feltöltött elektromos kerékpárokról és a készletekről, akkor regisztráljon az oldalra, majd töltse ki kérdőívünket.
Az első elektromos kerékpár pályázati kör 2020. november 23.-án indul és 27.-éig tart.
Amennyiben mindenképpen szeretne az elsők között lenni, akik elindulnak az e-bike pályázaton, akkor ezt a dátumot kell szem előtt tartania. Érdemes eddigre már kiválasztani a beszállítót az IFKA oldalán, felvenni vele a kapcsolatot, szóban lefoglalni a kívánt e-bike kerékpárt. Ezt nálunk is megteheti majd folyamatosan, akár online, akár személyesen vagy telefonon is.
DE. Nem szükséges kapkodni, úgy gondoljuk, hogy a keretösszeg nagysága és a jelenleg készletről elérhető elektromos kerékpár modellek darabszáma egyáltalán nincs egyensúlyban. Pontosan ezért érdemes nagyon odafigyelni, megszaporodnak majd a távolkeletről beérkező alacsony minőségű termékek is. (Ezzel egy külön cikkben is foglalkozunk majd a jövőben, röviden, tömören 3 év jótállást kell rá vállalni és Önnek 3 évig kell megtartani a vásárolt pedelec kerékpárt. Az eddigi tapasztalatok alapján az alkatrészellátás és a 3 éves üzemidő is nagyon problémás lehet.)
Ügyfélkapu regisztráció, ha még nem tette meg
Ahhoz, hogy indulhasson a PEDELEC-2020 kódjelű elektromos kerékpár pályázaton, mindenképpen szükséges legyen ügyfélkapu regisztrációja. Ezt, sajnos, csak személyesen teheti meg és a folyamatos szigorítások miatt érdemes időben elkezdeni. Ezen felül okmányai és munkaviszony igazolása beszkennelt változatára lesz még szükség.
Oktató videó az e-bike támogatás pályázatának folyamatáról
November 23.-án csapatunk elkészít egy oktatóvideót, amely lépésről lépésre bemutatja majd a pályázás folyamatát, ezzel segítve Önnek a leggyorsabb és legkényelmesebb benyújtáshoz.
Addig is csak bátorítani tudom Önöket, hogy ha bármi kérdés felmerül az elektromos kerékpár pályázattal kapcsolatban, akkor keressenek elérhetőségeinken, kedveljenek minket a facebookon, regisztráljanak oldalunkra és töltsék ki kérdőívünket